Az időjárás nem fogadta kegyeibe a hétvégi rendezvényeinket. Végig kitartóan esett: néha csak csöpörgött az eső, néha szinte zuhogott. Ennek ellenére mintegy 50 ember részt vett a programokon. Minden résztvevő úgy nyilatkozott, hogy jó volt eljönni, mert jól érezték magukat. Mindkét helyszínen többen megcsinálták a gyógy- és fűszernövény tesztet, illetve kitöltötték az ökológiai lábnyommal kapcsolatos tesztlapot.

A Szárazréti kertben ezeken felül még a szőlőfajták felismerését is tesztelhették a téma iránt érdeklődők. A helyben készült ételeknek és az otthonról hozott finomságoknak volt a legnagyobb sikere.

Sokan munkálkodtak a rendezvény sikeréért, kár, hogy a rossz idő miatt nem jutott el még több emberhez.