Egy uniós program zárórendezvényének részeként egy busznyi vendég érkezett március 20.-án a Szárazréti Közösségi Házhoz. Az emeleti klubteremben megtekintettek egy prezentációt a fehérvári közösségi kertekről. Ezután megnézték a Szárazréti és a Palotavárosi közösségi kertjeinket. A delegáció tagjainak nagyon sok kérdése volt és tudatták, hogy nagyon tetszett nekik amit láttak. A vendégek ezután ellátogattak a tavaly kialakított harmadik, Seregélyesi úti kerthez is.

A delegáció tagja volt Pató Sándor kertbarátunk, aki folyamatosan részt vett a két éves munkában és képviselte egyesületünket is. A program lényegét és legfontosabb tudnivalóit Sándor az alábbiakban foglalta össze.


Közösségi kertészkedés
AgriGo4Cities nemzetközi projekt

A projekt honlapja: http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/agrigo4cities

Májusban lesz két éve, hogy mi a Kertbarik „belekeveredtünk” az AgriGo4Cities nemzetközi projektbe, és a múlt héten már be is fejeződött.

A projekt célja tulajdonképpen az volt, hogy kitekintést és tapasztalatokat nyerjünk más országok közösségi kertjeiből, illetve az általunk már megvalósított kettő (PAKK és Szárazrét) közösségi kertekben szerzett tapasztalatainkat megosszuk, az AgriGo4Cities projekt tagjaival.

Együttműködő Partnerek: Prága IX. kerületi önkormányzat (Csehország), Európai Fejlesztési Ügynökség (Csehország), Velenje önkormányzat (Szlovénia), Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (magyar). Vaslui önkormányzat (Románia), ENVICORP Slovakia (Szlovákia), Egyesület a Kultúráért és Oktatásért (Szlovénia), Délnyugati Városok Önkormányzatainak Szövetsége (Bulgária), Ifuplan-Intézet a Környezeti Tervezésért és Területfejlesztésért (Németország). Ulcinj önkormányzat (Montenegró), Regionális Fejlesztési Ügynökség, Ljubljanai Városirégió (Szlovénia), Prága Városháza (Csehország), Szlovén Munkaügyi Szolgálat, Koper Regionális Iroda (Szlovénia), EBB Europaberatung (Németország), Euni Partnerek Szövetsége (Bulgária)

A projekt koordinátora a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Kutatóközpontja volt, (Research Centre of the Slovenian Academy of Sciences and Arts)

Dr. Jani Kozina irányításával

A projekt során bepillantást nyerhettünk a besztercebányai és a müncheni közösségi kertekbe, illetve vendégeink is megismerhették a fehérvári két közösségi kert kialakítását Icu alapos tervezései, és a város hatékony támogatása által.

Én személyesen részt vettem a besztercebányai és müncheni kertlátogatásokon, és határozottan kijelenthetem, hogy kertjeink igazán az élvonalba tartoznak.

A projekt igazi nyertese az Arany János Iskola lett, amelynek kertjét szintén Icu tervezési segítségével készítettük el, ahol az iskola két osztálya ki is költözött a Seregélyesi úton lévő intézetbe, hogy úgy a kertészkedést, mint a virágkötészetet közvetlenül a kert közelében gyakorolhassák. Így vált a volt szovjet laktanya területének egy része EU-s projekt részévé.

2018. őszén

Előkészületek a Seregélyesi úton


Jöhetnek a kis kertészek


2019. március 20.

A megvalósult kert,

és a gyerekek, a haszonélvezők.

A projekt záró konferenciája 2019. március 19-én volt a budapesti MOM Kulturális Központban:


A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (Székesfehérvár) által szervezett transznacionális konferencia – amelynek vendégei a tudományos és gyakorlati élet résztvevői, civil szervezetek, aktivisták, döntéshozók és közintézmények képviselői közül kerülnek ki – a következő témák megvitatását célozza:

  • Hogyan járul hozzá a városi és városkörnyéki mezőgazdaság élénk közösségi terek fejlesztéséhez, versenyképes gazdasági modellek kialakításához és a tiszta, fenntartható városi környezethez?
  • Hogyan integrálható a participatív megközelítés a döntéshozatalba?
  • Hogyan lehet támogatni a sebezhető és marginalizált csoportok társadalmi befogadását a döntéshozatalban való részvétel által?

A programból, a teljesség igénye nélkül:
Megnyitóbeszédek

  • Benoit Esmanne, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság
  • Stefano Palmieri, Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió,
  • Alföldi György, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

 Termékeny magok:
Jó gyakorlatok a Duna régióból

  • Dona Pickard, Bolgár Tudományos Akadémia
  • Rudolf Schicker, Danube Strategy Point
  • Ella von der Haide, Kasseli Egyetem

 Speciális fókusz: a városi mezőgazdaság
Magyarországon

  • Tracey Wheatley, Átalakuló Wekerle Közösség
  • Hégli Imre, Környezetvédelmi Osztály, Újbuda Polgármesteri Hivatal
  • Kertész Mónika, Kortárs Építészeti Központ, Közösségi Kertek projekt

 Termékeny talaj: városi mezőgazdaság a jövőért

  • Benoit Esmanne, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság
  • Jani Kozina, Anton Melik Geographical Institute Slovenia
  • Kertész Monika, Kortárs Építészeti Központ, Közösségi Kertek projekt
  • Claudia Singer, EUSDR PA 10
  • Stefan Dudau, Vaslui Municipality


Szerző: Pató Sándor

A látogatás képei:


Ugyanezen a napon este hat órakor klubfoglalkozást is tartottunk, ahol elfogadtuk a tavalyi évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolót az elnok asszony előadásában, valamint befizettük a tagdíjakat.
A közgyűlés képei: