Ez az első igazi nyári hónap. A kert és a balkon még a tavasz friss zöld színét viseli, s napról napra színpompásabbá válik. Sok ilyenkor a tennivaló, de annak az ideje is eljött, hogy egy jó kis helyen, a meleg napsütésben az összes új illatot és színt teljes szívből élvezhessük.


A kertről általánosságban
·  A gyomokat rendszeresen el kell távolítani, ügyelve arra, nehogy az előző évben ültetett dolgokat kiszaggassuk. Jól meg kell nézni, mi is az, amit kihúzunk.
·  Makacs gyomok ellen esetleg speciális gyomirtó szerek is bevethetők. Vannak olyan fajták, amelyek a levelek bepermetezése által teljesen kiirtják az egész gyomnövényt! Az ilyen szerek használatánál azonban le kell takarni a többi növényt (praktikus egy középen bevágott fóliát használni, amelyet rátesz a gyomokra [vagy a burjánzó növényekre, mint a bambusz]), mert különben a többi növény is elpusztul. De az a legbiztosabb, ha tartózkodik a használatuktól.
·  Ugyancsak meg kell tisztítani az utakat és a teraszt is a mohától és a gyomoktól.
·  A fiatal fákat, félcserjéket és rózsatöveket ki kell támasztani egy erős karóval, és rendszeresen ellenőrizni kell, hogy jól tartanak-e a kötések.
·  A magasra növő télálló növények mellé már most érdemes növénytámaszt helyezni – ezek most még mindenhol kaphatók.
·  A rhododendronról és más növényekről el kell távolítani a hervadt virágokat és magtokokat - ezzel segíthetjük az új hajtások létrejöttét.
·  Ahhoz, hogy a következő szezonban sok virágban gyönyörködhessünk, feltétlenül szükséges az elszáradt virágok, sőt még a lilaakác becőtermésének eltávolítása is. Ha ezt mégis dekoratívnak találja, rajtahagyhatja a fán, de legközelebb be kell érnie kevesebb virággal. Amennyiben gyermekek is szoktak játszani a kertben, ezeket a terméseket mindenképpen el kell távolítani, ugyanis nagyon mérgezőek.
·  A növényeket hetente ellenőrizni kell, de a csigák miatt még jobb, ha naponta megteszi, ezek az állatok ugyanis minden fiatal levelet nagyon szeretnek. Egy éppen virága teljében pompázó hostát vagy szarkalábat egyetlen éjszaka alatt képesek teljesen lecsupaszítani.
·  Fontos feladat a virágágyások trágyázása.
·  A (dísz)cserjék és bokrok szintén trágyázást igényelnek. A sövényt képező cserjéknek adjon nagyobb adag trágyaanyagot, mivel ezek sűrűn vannak egymás mellett, és nagyobb köztük a harc a túlélést jelentő tápanyagokért.
·  A tavasszal virágzó hagymás növények (tulipánok és jácintok) leveleit hagyni kell egészen elhalni, mielőtt a hagymákat kiszedné a földből. Ezzel szemben a korán virágzó, burjánoztatásra alkalmas növények, mint például a vadjácint, a gyöngyike, a krókusz és a nárcisz a levelek elhalása után is a földben hagyhatók. Az elhalt leveleket csak akkor szedje le, ha már maguktól is könnyen leválnak a szárról.
·  A korán virágzók kiásott hagymáit egy helyen meg kell szárítani, a földet róluk lerázni, és egy száraz, sötét helyen tárolni.
·  A rózsák már teljesen virágba borultak. Ezeket a tetvek vagy más esetleges megbetegedések miatt naponta ellenőrizni kell. Ha kártevőket talál rajtuk, azonnal tegye meg a megfelelő intézkedéseket.
·  A többi növényhez hasonlóan mind a rózsákról, mind a télálló növényekről el kell távolítani az elszáradt virágokat.
·  Amikor tartósan szép, napsütéses az idő, az ágyásokat és minden más növényt hetente jó alaposan szükséges locsolni. Egyszer egy héten pár óra hasznosabb, mint mindennap negyedóra.

A növények
·  A cserépben nevelt növények egész évben ültethetők.
·  Az ültetés megkezdése előtt merítse a gyökérbojtot egy vödör vízbe, hogy teleszívja magát. Figyelem: Soha ne ültesse a növényeket túl nedves földbe.
·  Ha ősszel nem ültetett rózsát vagy cserjéket, ezt még most is megteheti: a rózsák már ezen a nyáron bőségesen fognak virágozni.
·  Bár virághagymákat és gumókat még ültethet a földbe, ezek kikeléséhez már kicsit késő van. Óriási választék áll rendelkezésre az olyan egynyári és évelő növények, például az ismert dáliák, begóniák, Cannák, kardvirágok, de szintúgy a kevésbé ismert fajták például a nagyon különleges fehér 'Hymenocallis Ismene', a fréziák, cikóriák, az Áronvesszők, a boglárkák, a lépliliomok (Ixia) és a nagyon sokáig virágzó, fehér madártej kiegészítéséhez.
·  Ha még semmit nem vetett, akkor a június eleji időszak az utolsó esélye arra, hogy ebben az évben élvezhesse az egynyáriak bőséges virágzását. Ezeket közvetlenül a szabad földbe vetheti. Szóba jöhetnek a mákfélék, harangvirágok, őszirózsák, szegfűk, és ne felejtsük el a kicsit magasabb magról növő fajtákat sem, például a különböző napraforgókat, poharas mályvákat, Cosmeákat, szalmavirágokat és a gyógyfüveket, mint a kapor, édeskömény és az ánizs, amelyek minden ágyást megszépítenek.
·  Ebben a hónapban olyan évelő növények is vethetők, mint például a nefelejcs, a feketekömény, az oroszlánszáj és a harangvirág. Gyakran egynyáriként kínálják őket, de mivel saját maguk is elszórják magjukat, többnyire a következő évben is megtalálhatja őket a kertjében.

Gyep
·  Ha a szezon folyamán korábban nem volt ideje arra, hogy foglalkozzon a pázsittal, akkor tegye ezt meg most. Távolítsa el a vad füvekkel benőtt részeket a gyepből és vessen újra.
·  Ellenőrizze, hogy a gyepen nincsenek-e beteg részek.
·  Amennyiben gyors eredményt szeretne, akkor vágja/ássa ki az elkorhadt vagy csúnya részt derékszögben és helyezzen a lyukba egy méretre szabott gyeptéglát.
·  A nagy mohafelületeket vasszulfáttal szórhatja be.
·  Ha az egész pázsiton mohát talál, akkor úgynevezett vertikutálásra van szükség. Vessen árnyékkedvelő fűmagot.
·  A vertikutálás szintén jó megoldás a régi és elhalt pázsitmaradványok eltávolításához. Ügyeljen arra, hogy soha ne kezdjen dolgozni a géppel nedves füvön, mert ellentétes hatást ér el.
·  Vertikutálás és esetleges újravetés után simítsa el a felületet,
·  és vágja le a gyep széleit. Ez könnyebben meg, ha a talaj kicsit nedves.
·  A gyepet ezután újra rendszeresen kell nyírni.
·  Havonta egyszer alkalmazva a gyeptrágya nagyon szép eredményt hoz a kertbe.
·  Ha a talaj vízben áll, vagy egyes helyek nagyon nedvesek, vasvillával szúrjon bele a földbe, és mozgassa azt finoman ide-oda. Így a víz a talaj mélyébe szivároghat.
·  Napsütéses időszakban rendszeresen öntözni kell a gyepet.

Kaspós növények
·  Az angyaltrombita (Brugmansia) - attól függően, hogy hol telelt át - már júniusban virágozhat. Helyezze ezt az imponáló növényt lehetőleg nagy kaspóba, mivel minél több hely van a gyökerek számára, annál több virág nő rajta. Adjon hozzá mindig egy kis agyagos talajt, vagy használjon speciális földet, amely jól tartja a vizet.
·  Minden kaspós növényt naponta kell öntözni. Tartós meleg idõ esetén akár napi több alkalommal is.
·  Az összes kaspós növénynek, valamint a cserépbe és ládába ültetett növénynek hetente egyszer adjon folyékony trágyát vagy szórjon egy kis trágyát a virágföldre.
·  Június elején szintén megfelelő az idő ahhoz, hogy újra beültesse a függőkosarakat, illetve kiegészítse őket nyári növényekkel. Gondoljon néha kevésbé ismert kombinációkra is, például a „Fairy” rózsa, a borostyán vagy a függőbegóniák beültetésére.
·  Töltse meg a függőkosarakat jó virágfölddel, amelybe külön némi kaspós növények számára való extra trágyát kever.
·  A beültetés után öntsön a kosárba bőségesen vizet.
·  Mivel a kosarak függenek, erős a párologtatás, így ezeket naponta öntözni kell, illetve vízbe kell meríteni.
·  Nagyon meleg napokon a függõkosaraknak reggelente és esténként is adjon vizet.
·  Adjon hozzá hetente egyszer öntözővízben feloldott tápanyagokat, mivel főleg az egynyári növények nagyon gyorsan nőnek és sok tápanyagra van szükségük. Ugyanez érvényes a cserepekre és a ládákra.

Metszés
·  Metszeni mindig kicsit borús, felhős napon érdemes.
·  A június épp az ideális hónap az örökzöld cserjék (tiszafa, puszpáng, fagyal, magyal és az olyan fenyőfajták, mint a tuja és a C. leylandii) metszéséhez. Augusztusig még lehet metszeni, de a fiatal hajtások akkor jobban fejlődnek.
·  Ha például a buxusfigurák első metszését még nem fejezte be, ezt még éppen megteheti.
·  A virágzó díszcserjéket legjobb azonnal a virágzás után lemetszeni. Új ültetés esetén csak a harmadik év után metssze.
·  Az elvirágzott rekettyebokrokat közvetlenül a régi ágak fölött kell lemetszeni.
·  A hortenziánál távolítsa el az elhalt ágakat.
·  A hosszabb vagy második virágzás, vagy a bokros növés érdekében távolítsa el a hervadt virágokat, vagy metssze alaposan vissza a növényt. A különböző szarkalábfajtáknál, a macskagyökérnél és a margarétáknál különösen jól működik ez a módszer.

Zöldségeskert
·  Ha zöldségeskertjét megtrágyázta, felásta stb., akkor elkezdheti a különféle nyári zöldségek vetését május elejétől július közepéig.
·  Tisztítsa meg a földieperágyást a gyomnövényektől.
·  Hetente egyszer lássa el a földiepret (a cserépben levőt is) magas kálisótartalmú trágyázószerrel (az öntözővízben feloldva).
·  Ebben az időben szedhetők az első földieprek. A gyümölcsöt csészéjével együtt szedje le, így hosszabb ideig eláll, és a növény sem penészedik meg.
·  A kiwit május közepétől június végéig ültethetjük. 5-6 termős fa mellé ültessen mindig egy porzós növényt. A porzós növényeket virágzás után vissza kell metszeni.
·  Június végén metssze vissza a kiwifa csúcsait, így tudnak kisarjadni az oldalhajtások.
·  Az ültetés utáni második évben az oldalhajtásokat egy rács mentén vízszintesen vezetheti. Ebből új oldalhajtások növekednek, amelyeket az 5. levél felett metsszen el. Gyümölcstermő ágat 7 levéllel a gyümölcs felett metsszen. Ismételje ezt a folyamatot egész nyáron.
·  Csonthéjas fajtáknál, mint a mandula, cseresznye, barack és szilva leginkább ebben az időszakban biztosíthatja a gazdag termést a gyümölcsök számának csökkentésével.
·  A körténél májusban és júniusban távolítsa el az esetleges utóvirágokat. Így megelőzhető a körterozsda fertőzés (bakteriális fertőzés).
·  Almafáit hetente ellenőrizze lisztharmat tekintetében (fehér por a hajtásokon). A megtámadott helyek gondos eltávolításával megakadályozhatja ennek a penészbetegségnek az elterjedését.
·  Mihelyt az almafa elvirágzott, színre lép a konkurencia. Az almadarázs a körte-gubacsszúnyog, a szilvadarázs petéit a virágrügybe rakja le. A lárvák gyorsan fejlődnek és megtámadják az almát. A növekedés folytatódik, de az eredmény „férges” alma lesz. Azonnal szembe kell szállni a betolakodókkal.
·  Ha szép és egészséges almákat és körtéket szeretne szüretelni, most távolítsa el a tömegével sűrűn egymásra nőtt gyümölcsöket.
·  Bogyótermésűeknél, mint a piros ribizli, az egres és a fekete ribizli, amelyeket cserjeként termesztünk, rövidre kell metszeni a fiatal hajtásokat, mihelyt 10-20 cm hosszúra nőnek. Így megszűnik az erőteljes növekedés, és a következő évre több virágrügy alakul ki.
·  Naponta ellenőrizzen minden bogyó termésű fajtát a hernyók (levéldarázs) jelenlétére nézve. Néhány nap alatt egész bokrát teljesen le tudják kopasztani.
·  A káposztát most lehet közvetlenül a szabadba vetni. Nincs káposztáskertje? Nem probléma, vessen díszágyásainak növényei közé, vagy vessen cserepekbe, ládákba. Szinte minden káposzta többféle célra felhasználható, és jellegzetes levélformájával különleges látványt kölcsönöz az ágyásoknak.
·  Még most vethetünk tököt, és lopótököt. Előbb a magokat langyos vízben áztassuk, így gyorsabban kicsíráznak.
·  Vegye figyelembe, hogy ezek nagy helyigényű növények. Például ha lécek mentén, vagy napsütötte kerítésnél, esetleg pergolán a magasba kúsznak, sokkal kevesebb helyet foglalnak el, és majdnem egy hónapig élvezhetjük a magunk termesztette (dísz)gyümölcsöt.

A tó
·  A kerti tavat és növényzetét - ameddig csak lehet - hagyja nyugalomban.
·  Május végén, június elején a tóban már ismét lehetnek nem télálló tavi növények.
·  Egy merítőhálóval távolítsa el a felesleges mennyiségű békalencsét. A békalencse-takaró megfojtja a többi vízinövényt. Ürítse ki a merítőhálót a földre és ellenőrizze, hogy nem merített-e ki ebihalakat vagy szalamandrát a vízből, bár legtöbbször ezek maguktól is visszamásznak.
·  Rendszeresen töltse fel a tavat az elpárolgott víz mennyiségének megfelelő mértékben. A legjobb ha ezt fokozatosan teszi, így a tó vize nem hűl le túlságosan.
·  Ha zavaros a víz, ellenőrizze, hogy elegendő oxigéntermelő növény áll-e rendelkezésre. Vízibolha hozzáadása is gyors eredményre vezethet.
·  A tóparti növényzetnek is adjon rendszeresen vizet.
·  Természetes hatás létrehozására jó választás a szélek mentén elhelyezett sárga tavirózsa, a macskagyökér, a káka, a páfrányok, az árnyliliom és a sás. Ezeknek a mocsári vagy vízparti növényeknek a beültetése éppen úgy történik, mint az évelők ültetése az ágyásokba.

A házban
·  Hetente adjon a szobanövényeinek öntözővízben feloldott szobanövény-tápoldatot.
·  Emelkedő külső hőmérséklet esetén a benti növények is több vizet igényelnek.
·  A szobai azáleát a virágzás után a felére vissza lehet metszeni, és ezt követően kiültethető a kertbe egy napsütötte helyre.
·  Az Amaryllis rendszeresen igényli a vizet, akkor is, ha már elvirágzott.
·  A virágzás után a szobanövények is, például a foltos kontyvirág, átmennek egy nyugalmi perióduson, s ilyenkor kevesebb vizet igényelnek.
·  Tavasszal a kaktuszok (Húsos levelűek) nyugalmi stádiumba kerülnek. Csak annyi vizet adjon nekik, hogy földjük száraz és porhanyós maradjon.
·  Május közepétől június elejéig ki lehet ültetni a nekünk tetsző hagymás és gumós növényeket.
·  Ugyanez vonatkozik a bent előre elvetett nyári vetőmagokra.

Egyéb teendők:

  • A rózsák ideje: trágyázza meg, és az elszáradt virágokat vágja le.
  • Hosszabbítsa meg a virágzási időt úgy, hogy az elszáradt virágokat eltávolítja.
  • A levélhullató sövényeket a hónap végén meg lehet metszeni.
  • Napos időben ne nyírjon füvet, így megakadályozhatja a gyep kiégését.
  • Azokat a növényeket, amelyek már elvirágzottak szét lehet osztani és át lehet ültetni.
  • A káros rovarokat irtsa ki.
  • Már semmit ne ültessen a tóba.
  • Reggel öntözzön, mert este penész képződhet.
  • Gyomláljon!