Hozzávalók:

0,5 kg csirkemáj  (lehet friss és mirelit is jó)
0,5 kg bőrös sertésszalonna, (friss) lehetőleg ne legyen túl vastag a szalonna, inkább a vékonyabb jó ebbe)
1 tojásnyi zsír
3 db vöröshagyma, legalább tojás nagyságú
3-4 gerezd közepes fokhagyma
1 kávéskanál őrölt bors
1 teáskanál  majoránna
2 evőkanál mustár
ízlés szerint só, illetve ha szereti valaki, kevés erőspaprika

Elkészítés:

A szalonnát kell először megfőzni, mert annak kell kb. 2,5 óra, -  úgy jó, ha nagyon puhára fő, kevés sóval és 1-2 gerezd fokhagymával együtt.
A zsírt tegyük egy lábasba, és a 2 fej vöröshagymát jól pirítsátok meg, amikor már majdnem jó, bele kell tenni a 2 gerezd apróra zúzott fokhagymát, az őrölt borsot, a majoránnát, majd az elkapart májat.  Ezt rendesen süssétek meg, nem maradhat nyers a máj, mert ez hamar romlik, de azért ne legyen kiszárítva.
(a vöröshagymát ajánlom, hogy hosszában vágjátok ketté, majd keresztbe vékony, félkör  csíkokra vágjátok, így hamarabb megsül, mintha kockákra vágnátok, de ez csak ajánlat, máshogy is lehet)
Ha közben megfőtt a szalonna, szűrőbe tegyétek, hogy a lé rendesen lecsurogjon róla, a  megfőtt fokhagyma ott maradhat mellette. Vágjátok kicsit össze, majd  keverjétek bele a hagymás májba. Ezután a robotgépbe pépesre zúzzátok össze. Ha az egész készen van, adjátok hozzá a mustárt, aki szereti a csípős paprikát is, jól keverjétek ki, és  mehet a hűtőbe.
Nem kell megijedni, mert ez elsőre aránylag híg massza, de a hűtőben meg fog dermedni, hiszen a jól megfőtt bőrke kocsonyás, ez rendesen összetartja az egészet.

Kiegészítés:

A sózásra oda kell figyelni, mert a szalonna is sós lében fő, inkább utólag kell még beletenni, viszont sótlanul nem olyan jó ízű. A szalonnát nem szabad jóval előtte megfőzni, mert ha kihűl, a bőrke visszakeményedik, és darabos lesz, a gép sem vágja össze pépesre, csak meleg állapotban. A májat viszont el lehet akár előző nap is készíteni, időbeosztás dolga.
Ebbe nincs szója, nincs selejtanyag, nincsenek E-…s tartósítószerek, a gyerekek is nagyon szeretik, a boltban kapható meg legtöbbje……..

Leírok még 2 változatot:

A Lidl-ben szoktam venni 1 cs. leveles tésztát, ezt téglalap alakúra nyújtom ki, és 12 egyenlő részre elvágom, négyszögletesre. Mindegyik közepére teszek kb. 1 diónyi májast, és a 4 csücsköt jól összenyomom, ha van tojás meg lehet kenni, ha nincs, ajánlatos egy kis sós vízzel bekenni. Előmelegített sütőben pár perc alatt megsül. Sör, bor és minden mellé nagyon finom.  Ezt el lehet akár délelőtt is készíteni, hűvös helyre tenni, és este betenni a sütőbe, frissen kisütni.

Másik változata: legtöbb háztartásban található 12 db-os muffin sütő, ebben is meg lehet sütni. Ekkor a tésztát hosszában ketté kell vágni, majd ezt ismét ketté. Ekkor lesz 4 db hosszú csíkunk, ezt darabonként 3-3 egyenlő részre vágjuk keresztbe. Ezeket a tésztadarabokat az ujjunkkal nyomkodjuk bele a sütőbe úgy, hogy 1-2 mm-rel tovább legyen a tészta széle, mint a sütő széle. Ebbe beletesszük a májast, ráhajtjuk a széleket, így is süthetjük, de szórhatunk rá egy kis reszelt sajtot, vagy ha csak a széléig hajtottuk a tésztát, akkor akár szelet sajtot is lehet a tetejére tenni, és ez lesz a lezárás. A leveles tésztát mindig előmelegített sütőbe kell tenni.

Bízom benne, hogy mindenkinek ízleni fog, jó étvágyat hozzá!