Tegnap (április közepén) ebédre sütöttem egy kis „variációs” spárgás ételt. Valójában a spárgának nincs elég karakteres íze, (viszont most jön a szezonja ) ezért kitaláltam, hogyan ízesíthetném. Íme, az én ötletem:

Hozzávalók:
0,5 kg spárga,
30-35 dkg bacon szalonna,
2 db tojás,
10-15 dkg sajt,
kevés liszt,
só,
fűszerek: őrölt bors, kakukkfű, majoránna és ha van otthon, egy kis pizza fűszerkeverék,
kevés olaj vagy zsír,
kicsi sütőpor,
valamint egy kb. 30x13 cm-es tepsi vagy 1 püspökkenyér forma

Elkészítés:a spárgát vékonyan meghámozzuk, majd enyhén sós vízben 3-4 percig előfőzzük, lecsöpögtetjük. A szalonnával kibéleljük a tepsit, és arányosan elosztva beletesszük a spárgát. A tojásból és fűszerekből, valamint a zsiradékból és lisztből jó sűrű palacsintatésztát készítünk, sütőport ne felejtsük el beletenni, mert akkor nagyon „szalonnás” sűrű lesz a tészta állaga. Ráöntjük spárgára, majd a sajtot szeletbe vagy kockára vágva ráhelyezzük a tetejére. A szalonnacsíkokat váltogatva ráhajtjuk, ezzel befedtük az egészet. Előmelegített sütőbe tesszük, és kb. 180 fokos sütőben 35-40 percig sütjük.
A tészta a sütőportól megemelkedik, és a szalonnacsíkok szétnyílnak.
Lehet hozzá rizst adni egy kis majonézzel, de mást is, ízlés szerint.
Előre meg lehet sütni, mert hidegen felszeletelve is nagyon finom az íze, vendégvárónak is jó.
A részletekről mellékelem a fotókat is, így könnyebb lesz megjegyezni. Ajánlom, hogy próbáljátok ki, szerintem nagyon jó íze van, és egy kis változatosság.