Az alaposan megmosott uborkákat két szélei levágása után hosszában is enyhén bevagdossuk, majd az üveg aljára kaprot, 3 szelet fél cm-es krumplit teszünk. Ezt követően kezdjük rakni az uborkákat az üvegbe. Közben dobjunk bele jócskán fokhagymát, egész fekete borsot, és az üveg tetejéig töltsük meg. Az uborkák tetejére is szintén 3 szelet fél cm-es krumpli szeletet tegyünk, és lezárjuk a kaporral. A kovászos uborka levének elkészítése 5 literes üveghez:

Felforraljuk az 5 liter vizet és minden liter vízhez egy evőkanál sót teszünk. Forralás után 40 fokra visszahűtjük a sós vizet, majd az uborkára öntjük. Kitehetjük napra, de tulajdonképpen a kovászos uborkának csak meleg helyre van szüksége az éréshez. (Én októberben az utolsó üvegek elkészítésénél csak a konyhai melegben érleltem az uborkákat.)

Amikor a kovászos uborka megérlelődött (ez kb. három nap, de a színén is látszik), ezután szűrjük le, és a levet újból felforraljuk egy késhegynyi nátriumbenzonáttal. Ezt a lét is visszahűtjük langyosra (a felforralásra a nátriumbenzonát feloldása miatt van szükség) és az uborkára visszatöltjük. Ezt követően lezárjuk a csavaros tetővel az üvegeket, kb. két hét múlva letisztulnak, és utána kerülhetnek a helyükre. Ekkor már 1,7 literes üvegeket használunk.

Csak megjegyzésként írom: a burgonya keményítőjétől éppen úgy „beindul” az uborka, mint amikor kenyérrel készítjük, de valahogy mégis roppanósabb lesz.